Vízkereszttől hamvazószerdáig világszerte egymást érik a jelmezes felvonulások, amelyek elképzelhetetlenek a bőséges főételek és édességek nélkül. Világszerte több városban rendeznek híres karneválokat, mint a riói-, vagy a velencei karnevál. Magyarországon a farsangi időszakban, a legnevezetesebb eseményünk a mohácsi busójárás. Ez az időszak valójában téltemető, és egyben tavaszváró népszokás is. Ebben az évben sajnos elmaradnak a karneválok, de ez senkit ne tartson vissza attól, hogy otthon is kipróbálja a farsangi finomságokat.

Múlt héten bemutattunk néhány, a farsangi szezonra jellemző főételt – ezekben természetesen nagy szerepet kap a sertéshús. De a sertés megjelenik alapanyagként a sütemények esetében is, gondoljunk csak az ízletes tepertős pogácsákra, különböző hájas tésztákra, vagy a tradicionális zsírban sütésre.

A hungarikumnak számító mohácsi busójárás jellegzetes édessége a fánk, ami a busók maszkjait és eszközeit is díszíti. Magyarországon a 19. században terjedt el ez az édes finomság, amely kelt tésztából készül és hagyományosan sertészsírban sütik ki. Az elkészült fánkokat porcukorral és lekvárral kínálják.

A sertésnek nem csupán a zsírját használják fel desszertekhez, hanem más részeit is, mint például a fodorhájat. Hajdani falusi disznóvágások elmaradhatatlan süteménye a „káfli”, amit „hájas” néven is ismerünk mi magyarok. A farsangi időszakban előszeretettel készítik ezt a süteményt.  A fodorhájat disznóvágáskor lekaparják a hártyáról, majd kisebb darabokra vágják és ledarálják. A megtisztított és ledarált hájból leveles tésztát készítenek, amit általában lekvárral, vagy darált dióval töltenek meg.

A tepertős pogácsa már a 18. századra visszavezethető, ekkor már Magyarországon előszeretettel készítették ezt a sós süteményt. A tepertős pogácsát sem készítik egész évben. Hagyományosan elterjedt volt disznóölés után, zsírsütéskor az üst alján összegyűlt tepertős zsír, vagy az összevágott tepertő hozzáadásával sütött pogácsa, amit akár a farsangi asztalokon, vagy borkorcsolyaként is tálalnak a mai napig.

A franciák kedvelt farsangi desszertje szintén egy fánkfajta a „beignet”, amit már a 18. században is készítettek.  A francia bevándorlók honosították meg ezt az édességet Amerikában, és mára Louisiana állam hivatalos fánkja lett a farsangi időszakban. A „beignet” annyiban különbözik a hazai fánkjainktól, hogy ez a fajta nem a megszokott kerek formát viseli, hanem szögletes alakú. Szintén bő olajban, vagy sertészsírban készítik és porcukorral fogyasztják.

A „Berliner Pfannkuchen” egy német fánk, ami nálunk is közkedvelt, szalagos fánkként ismerjük. Kezdetben töltetlen változatban készült, manapság lekvárral töltik és a tetején porcukorral kínálják.

A „churros” a spanyolok fánkja, amit Spanyolországon kívül még a világ számos részén, köztük Portugáliában, Franciaországban, Latin-Amerikában, Belgiumban és az Amerikai Egyesült Államok egyes államaiban is készítenek- nem csak farsang idején. Formáját tekintve rúd alakú édesség, amit kristálycukorba forgatnak és csokoládéval, vagy különféle édes krémekkel kínálnak. Mexikóban  zsírosabban készítik, és fahéjjal szórják be a bő olajban (leginkább olívaolajban) készült finomságot. Az Egyesült Államokban fesztiválokon árulják, többnyire mexikói stílusban elkészítve.

A „Fasnachtskiechli” egész Svájcban elterjedt, kifejezetten farsangi időszakhoz kötött édesség, ami egy egészen vékonyra sütött édes ropogós tallér. A tészta lényegében tojásból, lisztből, élesztőből és egy kevés sóból áll. A kisebb tészta darabokat vékonyra nyújtják, majd forró zsírban ropogósra sütik és még meleg állapotban, porcukorral tálalják.

Az olaszok még nálunk is tovább mentek, náluk létezik egy tradicionális édesség, aminek sertés vér az alapja. Az édes véres csemege neve „sanguinaccio dolce”, ami lényegében egy sertésvérrel készült puding, amihez sertészsírban kisütött fánkot kínálnak. Olaszország egész területén a karnevál az édes péksütemények alkalma, általában cukorba borított, könnyen süthető sütemények időszaka. Annak ellenére, hogy ezeknek az édességeknek különböző neveik vannak a különböző régiókban – „chiacchiere” Lombardiában, „cenci” Toszkánában és „frappe” Rómában -, mindegyik lényegében ugyanaz a fánk recept. Ezek lapos, csörögefánkhoz hasonló külsejű édességek. Egy másik olasz fánkot, a „zeppola”-t San Giuseppe ünnepekor (március 19.) készítik. A hagyomány szerint két fajtája létezik: az olajban és a sütőben sült. A „zeppola” alakja kerek, középen lyukas, krémmel töltött, esetleg meggyel díszített, és porcukorral megszórt csemege.

Egy amerikai fánkfajta az „elephant ears”, ami a lapos elefántfülekre emlékeztető külseje miatt kapta a nevét. Ez egy ropogós sült tésztából készült finomság, amit fahéjjal és cukorral bevont sütőkenyérként is ismernek. Vásárokon, karneválokon, food-truck-on és vidámparkokban értékesítik őket.

A fánk évszázadok óta a gasztronómia része, nem csak Magyarországon, hanem számos másik országban is ünnepi ételnek számít. Legyen az szalagos, csöröge, vagy töltött fánk, a farsangi időszak elengedhetetlen résztvevője az egész világon.